2014. február 8., szombat

Évi nagy napja

Tegnap délután útra keltünk Imrussal, hogy megnézzük Évi első önálló kiállítását. 
Nagyon sokan érkeztek megnézni, ünnepelni őt. 
Polyák Ildi nyitotta meg a kiállítást igen frappáns megnyitó volt. Foltos szemmel szedte 9 blokkba a megnyitó a szavait. Sokat derültünk rajta, mert igen találóak voltak a szavai, nagyon jellemzően mutatta be Évit, akit én is igen régen ismerek. (te jó ég már 30 éve!)
Aztán jött a mi Évink beszéde, és bizony volt itt széles mosoly, zavar és könnyek is. Olyan jó volt látni az örömét, meghatottságát és mindent úgy együtt.
A megnyitó végén maradtunk egy páran és kaptunk egy kis élménybeszámolót a képek varrásáról, és hogy  hogyan készültek. Mindegyik képnek volt egy kis külön története, jó volt hallani, és aki ismeri tudja milyen elánnal tud mesélni. Remélem még sokszor lesz az a jó kis dobszerkó egy csodás anyaghalom alatt amiket éppen megfestés és a megvarrás között ott pihentet félúton, varrjál sokat és ilyen szépségeket még! 

Gratulálok neked Évim!

 és végre készült egy mini osztálytalis kép is rólunk. sajnos Ritának előbb el kellett menni,
 így ő sajnos nincs a képen


6 megjegyzés:

36évi írta...

Andikám, nagyon köszönöm, főleg azt hogy vettétek a fáradtságot, hogy ezért felgyertek. Nagyon klassz nap volt ez nekem, és azóta is tart az eufóriám. :))))
Puszi és óriási ölelés. <3

Luca írta...

Jó kis osztályba járhattál... Nagyon klasszak Évi kiállitott dolgai.

Katalin írta...

de jó igen posztot olvasni, jól esett veletek örülni,


gratulálok

jeszizsu írta...

34 az a 30! Andikám! :D
Jó volt találkozni, jó volt látni a szép munkákat, és Titeket. :)

beszand írta...

Évi már nem 36, imádlak és örülök, hogy ennyien ott ünnepelhettünk személyesen és ahogy olvasod a facén még sokan veled együtt örülnek! Remélem feltöltött és hamarosan újabb kiállításod lesz!
És tényleg, Zsu! Ezt elszámoltam ill. az osz.tali ideje maradt mg a fejemben amiről beszéltünk.
Mimó jó kis osztály voltunk, az ofő szerint problémásak, de én ezt nem így látom visszanézve sem. Kamaszok voltunk. :)))
Katalin örülök, hogy érezted az örömöt te is.

Ábrahámné Éva írta...

Köszönöm a képes beszámolót !Innen is gratulálok Évinek a gyönyörű munkáihoz !

Népszerű bejegyzések

KATTINTS IDE, HÁTHA TUDSZ SEGÍTENI!



Itt szavazhatsz a blogomra!

Powered By Blogger